2010. február 23., kedd

kedvenc salátaöntet


1 kanál olivaolaj, 1 kanál ecet (balzsamecettel igazi), 3 kanál víz, 1 mokkáskanál só, pici bors, zöldfűszerek. összekeverem, és egy kis üvegben érni hagyom, majd a friss salátát, zöldséget nyakonöntöm vele. igaz, én minden salátát joghurttal is szeretek, ilyenkor a joghutba keverem a fűszereket, és ezt is érni hagyom. hátha jön a tavasz?:D

egyszerű-nagyszerű csokitorta


kakaós piskótalapot sütöttünk 6 tojásból. két csokipudingot megfőztünk 1 liter tejben és még melegében belekevertünk egy tábla csokit. a csattos tortaformába visszatettük az egyenesre csinosított, kettőbe szelt piskótalapot. megkentük savanykás lekvárral, ráöntöttük felét a csokispudingnak, majd a második piskótalapot is ráhelyeztük és ráöntöttük a maradék pudingot. kidiszítettük csokigolyókkal. ez is kell hozzá, mert az olyan mint Máté csak a "gombot" szereti a csokitortáról:)
na, és kivel készítettem? egy kedves fiatalasszonnyal, aki felajánlotta a délutánját, hogy ne unatkozzam a konyhában, miközben vendégeket várok. köszönöm, Timi, a receptet és segítséget is.

2010. február 22., hétfő

narancstorta


Fordított narancstorta


Hozzávalók: 4 narancs, 1 csomag babapiskóta (20-25 dkg.), 6 tojás sárgája, 9 kanál cukor , negyed liter forró tej , 2 vaníliacukor, 1 cs. zselatin, 4 dl tejszín

Elkészítés: Kevés narancshéjat lereszelünk. A narancsot meghámozzuk, felszeleteljük (karikákra szeljük) és lecukrozzuk, 2 órát állni hagyjuk lefedve, majd leszűrjük a levét. A 6 tojás sárgáját kikavarjuk a cukorral, felöntjük a forró tejjel, vaníliacukrot és kis reszelt narancshéjat teszünk bele, majd gőz fölött főzzük, amíg puding vastagságú lesz. Ha kihűlt, felverjük a tejszínt és felolvasztjuk a zselatint (1/2 dl meleg vízben) majd összekeverjük a tojássárgájával. A narancsokat leszűrjük, kirakunk vele egy tortafomát (vagy akár egy kerek edényt). Teszünk egy réteg krémet, majd egy réteg narancslébe mártogatott babapiskótát.Majd utána újból egy réteg krém majd piskóta és végül krém. Egy éjszakára hűtőben rakjuk, amikor kivesszük tálcára borítjuk.
Ottisnak köszönet a receptért.
A tojáskrémje nekem jobban ízlik a hasonló túrósnál.

Rizssaláta


De jó, hogy van a krumplisalátához még egy hasonló köret, amit előre el lehet készíteni. Maria Hochnak köszönöm a receptet. Nekem nem volt szójaszószom, de így is finom volt.
Rizs saláta.
Hozzávalók:(4 személynek)
300g rízs
200g borsó
1 piros és 1 sárga paprika
3 EK majonéz
4 EK tej
2 EK ecet
bors
1kiskanálnyi mustár
szójaszósz
1 EK apróra vágott petrezselyem
A rizset megfözzük,kihülni hadjuk.A paprikákat kis kockákra felvágjuk.A majonézt a tejjel,ecettel,sóval borsal,mustárral és kicsi szójaszószal oszekeverjük.
A rizset,paprikát,borsót öszekeverjük,a majonézes szószt ráöntjük,kb. 30 percig hadjuk hogy a rizs átvegye a szószt.Tálalás elött petrezselyem zöldet szórunk rá.Jó étvágyat!:)

sport szelet Júliának:)


hozzávalók:

tetejére

  • 15 dkg étcsokoládé
  • 1 ek olaj
    1. A kekszet ledaráljuk, majd belekeverjük a kakaót és a porított vaníliarudat.
    2. A vajat, a tejet és a cukrot addig melegítjük, míg a cukor teljesen elolvad.
    3. A meleg tejes egyveleget a kekszhez adjuk, a rumaroma kíséretében. Alaposan összedolgozzuk.
    4. A tésztát sütőpapírral bélelt (kb. fél gáztepsinyi méretű) tepsibe egyengetjük és hűvösebb helyen, 1-2 órán át szikkadni hagyjuk.
    5. A darabokra tört csokit vízgőz felett felolvasztjuk, hozzákeverjük az olajat és bevonjuk vele a tészta tetejét.
    6. Megvárjuk, míg a csokimáz megdermed, s csak aztán szeleteljük.

2010. február 20., szombat

Lencseleves másképpen


Én úgy készítem a lencselevest, mint a babgulyást, füstölt csülökkel. De ez más recept. Finom volt!
Bereczki Klárának köszönöm:)

Lencse leves

Beáztattam a lencsét, pár órára, jól átmostam,és megfőztem egy kis házi vegettával a kuktában. Közben vörös hagymát egy kis házi vegettával margarinon megpároltam, hozzáadtam az olivaollajjal kikevert apróra vágott petrezselyem zöldet, kakukkfüvet, és fokhagymát, egy kis darált pirospaprikát, egy kis darált paradicsomot, felöntöttem valamennyi vízzel, és jól felfőztem. Eddigre a lencse is megfőtt, picit vártam, hogy kihűljön, és hozzátettem a hagymás keveréket. Leszűrtem, és a vastagját a robotban összeturmixoltam, tettem hozzá már a robotban egy kis főző tejszínt, és hozzáadtam a leveshez.
Mindeközben galuskát is készítettem (az ilyen levesekhez a galuskát szeretjük levesbetétnek) és hozzáadtam a leveshez. Végül tejföllel, citromszelettel tálaltam, kevés metélőhagymával megszórtam, no és díszítésként egy kis kakukkfűvel.

gesztenyés keksztekercs

Bedő Abigélnek (középiskolás:) köszönöm a kedvet is a recepthez:). ezek a középiskolás konyhatündérek lesznek majd csak igazi szakácsnők!:)

Gesztenyés tekercs

Hozzávalók:
25dkg keksz
18dkg margarin
0,5dl rum
1 kanál kókuszreszelék
1kávéskanál kakaó
cukor (ízlés szerint)

Krém:
25dkg gesztenyepüré
12dkg margarin
1 kanál kókuszreszelék
0,2dl rum
2 kanál cukor

Két rudat készítünk, és betesszük a fagyasztóba. Fogyasztás előtt egy órával kivesszük a fagyasztóból, és a tetejére csokimázat teszünk.

Csirkemell tejszínes mártásban


Bernitől (középiskolás:) kaptam a receptet a levelezős játékban. Csak annyit bővítettem rajta, hogy gombát is tettem a csirkemell mellé, mert nem volt elég a vásárolt hús a vendégeink számához aznap:). Köszi Berni.
Szia Evódia!
Nem tudom, hogy pontosan milyen receptet kell ide írni, de én leírom az egyik kedvenc ételem receptjét.
Nagyon szeretem a mellehúsát, és ezt fogom leírni.
Nem tudom én ezeknek a szakszavát, meg semmi ilyesmi, de remélem érthető lesz.
Szóval...vesszük a mellehúsit, felvágjuk egyenlő, vékonyabb szeletekre.
Serpenyőben, egy kis olajon vagy vajon megpirítjuk, míg egy kicsit pirosas színt kap a hús, és átsül egy picit.
Utánna kivesszük a hússzeleteket. A serpenyőben közben egy ilyen tejfölös mártást készítünk. Nem tudom mennyire helyes ez "konyhailag", de én ezt úgy csináltam, hogy a serpenyőbe egy kis olajat öntöttem, majd egy kis lisztet is mellé, s ezeket összekevertem. Utánna hozzáöntöttem a tejfölet (ezt szerintem tejszínnel is lehet helyettesíteni), és ezt a tejfölös mártást, sóval, borssal, egy kis oregánóval, bazsalikommal, szerecsendióval, fokhagymával lehet ízesíteni (tetszés szerint).
Ezután egy jénaiba, berakjuk a felvágott, félig átsült, megpirított mellehús szeleteket, ráöntjük a tejfölös mártást, s tetszés szerint a tetejére még sajtot reszelhetünk.
Könnyen elkészíthető (nekem is ment ), nagyon finom, de mégis tápláló ebéd vagy vacsoraként lehet felszolgálni.
Remélem, hogy tetszeni fog a receptem, nekem nagyon ízlik.
És én is várom a recepteket, de ha lehet valami könnyűt, és gyorsan elkészíthetőt, ami nekem is megy.
További sok sikert a receptgyűjtésben, a finom ételek elkészítésében és szeretetteljes felszolgálásához is.
Berni

2010. február 9., kedd

túrós pogácsa



Limarától. Úgy történt, hogy kicsit sok lett a házitúró (ugye, nem voltak itthon a kicsik, hogy megigyák a tejet mind:), és nem volt kedvem vasárnapra sütni, még sütés nélküli túrótortát sem. Ilyenkor mindig kelt tészta az eredmény:D És láss csudát, kenyérsütő (dagasztó) nélkül is profira sikerült a pogácsa. Én apróra szaggattam, hogy több legyen belőle. Ne kérdezzétek miért:P Csak mostmár mindig ilyen kell, azt mondják. Remélem, nem bukkanok túl sok Limara féle kincsre, mert akkor éjfél után fogok lefeküdni, mert hát olyan jól néz ki, és ugye egyéb munkám is van, amit akkor szoktam csinálni, mikor a gyerekek alusznak. (Ha a gyerekekkel sütök, akkor nem nő fel a pogácsa, vagy érdekesen sok formájúra szaggatódik, és nincs szívem állandóan kiigazítani őket:).

a híres csirkemell őzgerincben



amit, lehet elkészítek jövő héten is a vendégnek. Először Teréz sógornőm kóstoltatta velem, az Andi konyhája szerint, most pedig Annától van az ajánlás. Azért is szeretem, mert nem muszáj csirkemell szeletekből készíteni, hanem jó hozzá a darabolt mellfilé is...
Itt a recept:

Anna írta: "Fogyasszátok egészséggel, jó étvággyal.
Gazdag és laktatós egy adag, ha marad is belőle hidegen nagyon finom felvágottnak szép vékonyra szeletelve.
Én reszelt sárgarépás rizzsel tálalom. Előnye: előre elkészíthető, hidegen melegen egyaránt finom, és ha mégis melegen akarod tálalni, újramelegítve sem romlik semmi az ízén!
Puszi,
Anna"
direkt répás rizzsel készítettem. köszi:)

2010. február 3., szerda

Kedvenc krumplisalátám


Egyszerű.
Hozzávalók: kockára vágva főtt krumpli, 1 piros paprika, 1 zöld paprika, 1 zöld hagyma vagy pár szál snidling, kicsi majonéz egy kefirrel elkeverve, szárított zöldfűszerek (petrezselyem, zeller, oregano), pici őrölt kömény, só, bors.

2010. február 1., hétfő

avokádó pirítósra

Régóta botmixerrel készítem a majonézt. Ez olyan 5 szempillantásba kerül, és kész is. Soha nem rontottam el, mivel mindig egy hosszúkás edényben készült, és egész tojással, pici mustárral. (utánajártam, Itt megtekinthető hogyan). A fiatal nők csoportjában bemutattam, és természetesen elrontottam, mert egy más szűk aljú csészét használtam, ahol a botmixer nem érte az edény alját, így nem a tojással érintkezett az olaj előtt. Nagy leégés, mondhatom. Mit csináltam?! Pirultam egy ideig, majd bemutattam mégegyszer a szokásos edényemben. Mostmár csak az volt a gond, hogy lett majonézem fél liternél is több. Sebaj, készült belőle zöldségsaláta és avokádókrém (majonéz, pici szárított fokhagyma, só, bors, snidling a tetejére).
Mostmár mindenki elhiszi, hogy tényleg nem vagyok konyhatündér:D.... Inkább szeretem őszintén elmondani, úgyis kiderül, ha nem máshol, akkor itt:).

ui. az avokádót meghámoztam, apróra lereszeltem, úgy kevertem össze a majonézzel.

RAFFAELO


Józsa Babytól kaptam a receptet. Dupla köszönet, ha arra is gondolt, hogy a raffaelo a kedvenc édességem (bár nem valószínű, hogy ezért kaptam:). Egy jó fekete kávéval igazi ünnep lett a hétfőből. Ja, természetesen már előtte ünnep volt, mert vendég érkezett vasárnap délután:)

Hozzávalók: -10 tojás

-25 kanál cukor

-10 kanál liszt

-250g ráma margarin (vagy vaj)

-200g kókuszreszelék

Lapok készítése: 5 tojásfehérjét fölverünk 10 kanál cukorral, pici sóval, majd hozzáadjuk az 5 tojássárgáját s végül a 10 kanál lisztet. Előmelegített sütőben a margarinnal megkent tepsi hátulján kb. 10 percig sütjük. (mint a dobos lapokat) 4 lapot sütünk

Sárga krém: 5 tojássárgáját 5 kanál cukorral gőz fölött kikeverünk.250g margarint kikavarunk és a meghűlt tojássárgáját apránként hozzáadjuk.

Fehér krém: 5 tojásfehérjét 10 kanál cukorral és pici sóval 10 percig gőz fölött felverjük kemény habbá. Ha meghűlt hozzáadjuk a 200g kókuszreszeléket.

Összerakás: első lapra kerül sárga krém, második lapra fehér krém, harmadik lapra sárga krém, negyedik lapra fehér krém (ezt még meg lehet szórni kókuszreszelékkel)

Sok sikert az elkészítéshez!

Jó étvágyat!

2010. január 31., vasárnap

a lényeg a töltelékben van




Sima leves tészta, illetve hájas tészta, csak szilvalekvár helyett birsalmasajtot kockáztam tölteléknek. A gyümölcs és a dió/mandula keveréke az omlós tésztában igazi kulináris élmény. Mostmár csak Nagy Kati kellene elárulja a receptjét ennek a birsalmasajtnak, amit az angyaltól kaptam végül is:). Hadd mondjam, a csokis muffin is igazi különlegesség ezzel a sajttal.

Mossuk meg és daraboljuk fel az érett almákat, és főzzük őket puhára. Törjük át őket, ha már puhák, és főzzünk szirupot. A szirupba kerüljön minden kiló gyümölcsre 1,2 kg cukor. Adjunk a cukorhoz egy kanálnyi almalevet, és főzzük sűrűre. Tegyük bele a letört almát, és főzzük együtt állandóan kevergetve. Adhatunk hozzá citromhéjat reszelve, diót, mazsolát, mandulát. Tegyük vizezett formába, és hagyjuk kihűlni, Ezután csomagoljuk zsírpapírba.


2010. január 29., péntek

Paradicsomos gombás csirkemell



Gál Judittól a recept. Nagyon köszönöm. Édesapámnak és E. Endre vendégünknek is ízlett.

Egy csirkemellet felszeletelünk ( hasonlóképpen, mintha bécsiszeletet készítenénk), fűszerezzük sóval, borssal. Két nagyobb hagymát apróra vágunk. Előkészítünk egy gombakonzervet, vagy ennek a mennyiségnek megfelelő friss sampion gombát.Egy lábosba kevés olajat töltünk, majd ebbe rétegenként lerakjuk a húst, hagymát, gombát.
Teszünk rá két evőkanálnyi paradicsomszószt, ráöntünk kb 1 dl vörösbort. Lefödjük, és puhára pároljuk, ha elfőtt a leve mielőtt megpuhulna a hús, vizet töltünk utána.
Főtt tésztákkal szoktam kínálni, de főtt burgonyával is nagyon finom.
Jó étvágyat!

Erdélyi leves


Krisztina küldte (ez egy hírlevélnek a feladója, de ezt is a játék idején kaptam:D
a háttérben: a fiam szerint rakott palacsintával kell lenyomtatni a levest:)

Hozzávalók:

- 1 fej vöröshagyma
- 20 dkg darált hús
- só
- bors
- köménymag (őrölt)
- fokhagyma
- fűszerpaprika
- babérlevél
- sárgarépa
- fehérrépa
- zellergumó
- zöldborsó
- 1,5 l csontlé
- 20 dkg savanyú aprókáposzta
- 10 dkg rizs
- 2 dl tejföl

Elkészítés

A vöröshagymát finomra vágjuk, és kevés zsiradékban lepirítjuk. Hozzáadunk 20 dkg darált húst, többször szakaszosan kevés víz hozzáadásával lepirítjuk. Sóval, borssal, köménymaggal, fokhagymával, fűszerpaprikával, babérlevéllel ízesítjük.Kockára vágott sárgarépát, gyökeret, zellergumót, zöldborsót teszünk bele, majd felengedjük 1,5 l csontlével. Hozzáadunk 20 dkg savanyú aprókáposztát. 1 óra alatt lassan készre főzzük. Mielőtt kész, 10 dkg rizst szórunk bele. 2 dl tejfölt simára keverünk és a leveshez adjuk. Finomra vágott petrezselymet, zellerzöldet, ízlés szerint kevés citromlevet adhatunk hozzá. Forrón tálaljuk.

Téli paradicsomkrém leves


Kezdem akkor a húgom, Napsugár, receptjével. Kedvenc paradicsomlevesem lett.

Nagyon egyszerű és gyors.
Hozzávalók:
10 dkg vaj
(1 kis hagyma- el is maradhat)
2-3 db. sárgarépa
2 petrezselyem
(egy kicsi zeller-ez is elmaradhat)
kb. 1/2 l házi paradicsomlé
egy kevés tejszín vagy tej

Az apróra vágott zöldséget megfuttatom a forró vajon, párolom egy kicsit. Felöntöm forró vízzel, amíg ellepi. Ízesítem sóval. Puhára főzöm, majd összeturmixolom. Hozzáöntöm a paradicsomlevet (ha nagyon erős íze van, akkor jöhet még egy kis víz hozzá) és zöldfűszerekkel is ízesítem- az egészet még kb. öt percig főzöm. Leveszem a tűzről és egy kevés tejet ( vagy főzőtejszínt) öntök a leveshez.
Apróra vágott petrezselyemzölddel és pirított kenyérrel tálalom.

Mi nagyon szeretjük! :)

Ez az én variációm a zellerkrémlevesre, amit ugyancsak nagyon szeretünk. (Attól még biztos más is készít hasonlót :P )

2010. január 28., csütörtök

A vendéglátásban nem a szakács(nő) a lényeg

Sok receptet kaptam a játékban, nagyon szépen köszönöm mindenkinek. Azt hiszem a baráti körök fedték egymást, ezért ismétlődhettek nevek. Sajnálom, ha valaki azért kapott kevesebb receptet, mert nekem többet küldtek. Nem tudom. De éppen ezért közzé teszem a már ismert vagy ismeretlen inyencségeket, gyors és egyszerű ételeket, ugyanis elkezdtem őket kipróbálni... Valódi lelkesedés költözött belém, ha az előttem álló hetekre gondolok, ugyanis jó részét a konyhában fogom tölteni.
Egyik legkedvencebb helyem a konyha, de nem azért elsősorban, mert főzni-sütni kell. Inkább az a hobbim, ha az emberek jól laknak, szeretik, amit esznek, és főleg azokat, akikkel együtt elfogyasztják a finom falatokat. A konyhában olyan szabadon, fesztelenül is lehet beszélgetni, nem?
Hisz a vendéglátásban nem a szakácsnő a lényeg (mennyit fáradt, s többet beszéljenek róla, a receptekről, mint a "fogyasztókról" az étkezés alatt), hanem a VENDÉG érdemli a nagyobb figyelmet! - Példaképeimtől tanultam.

2010. január 21., csütörtök

Habkönnyű sóskifli

Boros Irénkétől kaptam a receptet, és nagyon ízlett már sokaknak. Egyik kedvenc sós sütim lesz. Sajnos a kép most irtó rosszul sikerült. Nézzétek el most is nekem. Megtanulok én fényképezni is, vagy lesz egyszer egy profi gépem:D

Habkönnyű sóskifli


Hozzávalók :

· A tésztához:

o 700 g liszt

o 2 db tojás

o 1 kis pohár kefír

o 100 ml étolaj

o 60 g cukor

o csipet só

o 100 ml tej

o 50 g élesztő

· A krémhez:

o 200 g Rama

o 30 g

Elkészítése: Az élesztőt langyos, cukros tejben felfuttatjuk, majd kelttésztát dagasztunk. Amikor megkelt 4 részre osztjuk a tálban. 1 részt kiveszünk, és elfelezzük, kinyújtjuk kör formára, kb. 30 cm-es méretre mindkettőt. Egyik lapot megkenjük a habosra, lágyra kikevert sós vaj vagy sütőmargarinkrémmel. A megkent lapot befedjük a másikkal, majd 16 cikkre felvágjuk. A nagyobbik feléről kezdve kifli formára feltekerjük. Szilikonos sütőpapírra tesszük, tetejét megkenjük tojással. Öreg sóval díszítjük. Bármivel megszórhatjuk a tetejét pl. magokkal, fűszerekkel, sajttal. Tölthetjük is az ízlésünknek és alkalomnak illően sonkával, kolbásszal, gombával, különböző krémekkel is.


Jo etvagyat!

Irenke


2010. január 15., péntek

Levelezős játékot

kaptam emailben, és nagyon élveztem. Bár nem szeretem a továbbküldős leveleket, ez egy recept-cserélős volt, és nagyon tetszett. Igazából 10 kipróbált finom, nem túl bonyolult receptet kap az ember ajándékba barátoktól és új ismerősöktől (nekem 8 jött eddig:). Tudta Isten mikor küld nekem egy ilyen játékot! Hamarosan jön az ev. hét nálunk, amikor több ebéd és vacsora egymás után, vendégeskedés lesz. Kipróbálok a receptek közül már előtte is, és fölteszem őket a blogra. Lelkesen gondolok a vendégek fogadására: egyszerűen-nagyszerűen, sok szeretettel és finom ízzel szeretném ellátni őket. Hátha sikerül...
Tehát hamarosan...:)