2015. június 12., péntek

Nyári itókák

Jön a nagy meleg, termeljük a sok finom innivalót:
1. mentatea lehűtve kevés mézzel vagy cukorral, sok citrommal, gyömbérrel(5 liter a minimum:)
2. Bodzaüdítő - én is ilyen módon készítem - most hallottam L. Tündétől az ötletet, hogy a bodzavirágot adagokban le lehet fagyasztani, és télen is friss bodzaüdítőt készíthetünk. Megpróbálom, mert a szörp nekünk nem igazán jön be.
3. Rákaptam a turmix italra, ez egy étkezést is helyettesíthet nálam. A mostani nagyon finom lett. Rebarbara kompótot készítettem így. Mikor kihűlt, kevés mézzel is ízesítettem, hozzáadtam egy kis vödör joghurtot, pár eperszemet, s egy banánt. Sok jéggel összeturmixoltam, s kész is! Ma csak ezt "eszem".:)
S mikor ezek nincsenek, akkor sima szűrt vizet kis mentalevéllel, citromkarikával tartok a konyhai kancsóban, s ahhoz is adok egy kis jeget, hogy hidegen tartsa. Sokat kell inni...mondogatom itt mindenkinek. :)

Ma kaptam az Anyai szívek hírlevélben az ötletet, hogy jó a kertbe vagy udvarra kitenni a hűtőtáskába a vizet a gyerekeinknek, akár névre címkézett kis üvegeikben, vagy a poharaikat címkézzük a nagy üveg mellett. Így elkerüljük, hogy egész nap a konyha poharakból épített piramis és vízi csúszda legyen, különösen, ha még van néhány barát is a háznál. Ahányszor isznak, annyi pohár elővéve, annyiszor félrecsurgatva a víz, netalán limonádé a földön s itt-ott. Nekem ismerős.
Tehát, jó ötlet! Köszönöm.:)

2015. június 3., szerda

kedvenc eperdzsem receptjeim

 A rebarbarás eperlekvár ÉS a banános eperdzsem a kedvencem.





A hagyományos eperdzsemen kívül, ezt a két változatot szoktam készíteni (bár többet kipróbáltam, de ezek maradtak hagyományosnak nálunk). Egyik évben egyiket, máskor a másikat készítem néhány üveggel. Zilahon, ha hozzájutottam a rebarbarához és gyömbérhez, ezt adtam ajándékba többször is. Most küldöm a receptet hozzá ajándékba. (bár akkor is odaadtam, aki kérte:D)

A rebarbarás eperlekvárt EZ a recept szoktam készíteni.

A banánosat pedig ÍGY.

2015. május 26., kedd

Epres panna cotta



 A receptajánlatot köszönöm Both Erikámnak.

Magyarul a  recept ITT.
Startból 3 adagot készítettem (mint a képen látható), nagy család, szomszédnak is jusson, s vendégnek...:) De mire megdermedt a krém az epernek csak fele volt meg, ezért hamar előszedtem a fagyasztóból a maradék áfonyát, s azzal lett teljes a kép. Én a tejszín helyett bolti tejfölt használtam, előző tapasztalatok miatt. Szerintem így sokkal finomabb. :)


2015. május 21., csütörtök

Fahéjas alma-rózsák

Elkészítettem régen is, az nem volt ilyen formás, de finomabb volt. Itt írtam róla. 
Ezt pedig ennek a videónak a segítségével készítettem.
Az az igazság, hogy nem sokszor ismétlem meg. Nagyobb a látvány, szerintem, mint amennyire finom. Vagyis jobbnak tűnik az ilyen leveles tésztából nekünk az egyszerű almás pite fagylalttal (ezzel az almaadaggal, citromban való puhítás nélkül, megtöltöm a levelestésztát: ráhelyezem a lapra, cukrozom, fahéjazom és feltekerem, megszurkálom a tetejét megsütöm. Ennyi). Finom karamellizált lesz az alja...yammi). És persze, kiadósabb is.



2015. május 5., kedd

Spagetti gyorsan, könnyen

Mikor anya nincs otthon pár napig, a gyerek vigasztalódnak, mert apa egyszer legalább pizzát rendel vagy kiviszi elegánsan a családot napi menüre a kedvenc étterembe. 
Miikor apa nincs itthon, akkor meg az a pláne, hogy megengedhetik maguknak, hogy nincs leves, vagy legalábbis nem muszáj a fogásokat sorban elfogyasztani a megszokott ebédnél. Ekkor megengedett egy kis válogatás. Anya pedig ilyenkor próbálja ki az új receptjeit, amit csak a család fele élvez, hisz a másik fele örökölte a hagyományos magyar konyha iránti elfogultságot. Ez a spagetti is kedvencünk, de van aki utána előveszi a kis lesütött kolbász-bödönt a kamrából, mert ez nőknek való étel, azt mondják. Anyák napja volt, simán jöhet ma egy ilyen spagetti! Azoknak, akik szeretik az olasz konyhát. Jó étvágyat! :)
Hozzávalók: 1 cs spagetti tészta, 1 fej vöröshagyma, 1 konzerv aprított paradicsom, 1-2 gerezd fokhagyma, fekete olívabogyó felaprózva,1 evőkanál tejföl, illetve 1 deci főzőtejszín,olívaolaj, só, bors, petrezselyemzöld, kakukkfű, sokkkk sajt (ha éppen van:P)

A tésztát kifőzöm. A vöröshagymát apróra vágva olívaolajon megfonnyasztom, mehet rá gyorsan a többi hozzávaló sorjában, (a préselt fokhagymára vigyázok, hogy ne égjen meg, mert akkor keserű lesz.).
Kész is!

2015. március 24., kedd

Hogyan vált a REGGEL, a reggelizés, a mindennapunk egyik fénypontjává?


Mi is úgy kezdtük a családi életet, hogy a reggel rohanós volt, gyerek iskolába, én dolgozni az oviba a gyerekkel. Futás volt minden. Reggelire örültem, ha a kakaó lecsúszott nekik egy darab keksszel. Majd a nagyok iskolába mentek már, kicsi maradt vagy ment apával, s nekem is mennem kellett néhány órára vagy iskolába vagy irodába.KAPKODÁS VOLT SZINTE MINDEN REGGEL, semmiképpen nem derű, amire én vágytam (s biztos mindenki) ilyenkor is :)...
Úgy kezdődött a változás, hogy nehezen fogadtam el, hogy csak hétvégén, s még akkor se, étkezik együtt CSAK a család. Ugyanis napközben a férjem vagy én rendre terítettük az asztalt az egymásután haza érkező gyerekeknek, este pedig nagyon ritkán volt a férjem otthon. Neki akkor volt a "csúcsszezon", ami a szolgálatot illeti. Hétvégén pedig, ha együtt is ültünk az asztalnál, az már nem csak a család volt, hisz öröm volt szinte mindig egy vagy inkább több vendéget is látni az asztalunknál.
Itt jött a megmentő ötlet, ami hiszem imádságomra volt a válasz. Picit korábban kellene kelnem....Megteríteni az asztalt. Talán, azt már nem hagyjuk érintetlenül. De hogyan vegyem rá a gyerekeket, hogy ők is felkeljenek, hisz még így is alig sikerül?! Legalább kétszer-háromszor be kellett szólni szépen vagy harsányabban, hogy: MINDJÁRT ELKÉSÜNK, nem beszélve arról, hogy magamnak is korábbra állítom az órát, mert nem vagyok az a "kipattanok az ágyból" típus! Ahhha! Mi van a meleg reggelikkel? Illata van! Mint a szeretettel készített kávé illata nálam mindig bevált eszköz, hogy kedvet kapjak a reggelhez s szinte bármihez :), talán a gyerekeknél is működik valami. Ekkor jutott eszembe az amerikai palacsinta illata, s az emlék, amikor ilyen illatra ébredtem.
Az első nagy segítség az volt a reggeli korábban való keléshez, hogy azután kicsit korábban feküdtek le a gyerekek MIND! ( a nagyobbaknál később volt engedmény ebben, különösen, ahogy elhagyták a 14. évet, hisz mindenben ezután már tanulták az önállóságot. Utána már az ő dolguk, hogy felébrednek-e reggel...) De érdekes,  a reggelit legtöbbször nem hagynánk ki egyikünk sem. Jobban mondva a reggelizést. Ekkor vált honossá a rendszeres családi áhítat is nálunk. És a gyerekeink nem stresszelnek, hogy elkésnek az iskolából (kivéve, akinek mindenben harc "az utolsó percre hagyok mindent" :P). Gyalog járnak, volt, hogy nagyon messze, s most is kell kb.25 perc.... Ehhez 7-kor vagy kicsit korábban kell (ett) reggeliznünk.
Úgy tervezem a heti menüt, hogy a reggelikben van több szénhidrát, az ebédnél a fehérje, zöldség, gabonaféle, vacsorára soha édességet nem készítek, csak ha marad... Inkább ekkor van esetleg megint gyümölcs, gabonaféle.
Egy átlagos menü példaként a reggeliinkhez (egy sem igényel 5-15 percnél többet a konyhán egyszerű terítéssel együtt).
Hétfő: tejbegríz vagy tejberizs gyümölccsel (vagy kompóttal)
Kedd: amerikai palacsinta azzal, ami éppen van (dzsem, szirup) (receptről itt írtam a "felfedezésem" idején :) )
Szerda: műzli ill. kukoricapehely tejjel, joghurttal (megbírjuk így a finomabb egészséges joghurt készítményt is-néha a házi készítésűt sült bannánal..yammmi)
Csütörtök: pirítós vajjal (!), dzsemmel vagy mézzel és kakaó
Péntek: Tükörtojás pirítóssal és menta tea
Szombat: bármi az előzőkből, de van, hogy a teával péksütemény is van, ami maradt az előző napról (nagyon ritkán pedig előző este előkészített reggel megsütött friss péksütemény is van mint pl.croissant, amiről egyszer írtam már)
Vasárnap: az ebédhez sütött sütemény, (esetleg annak sarkai levágva, ha csak mi vagyunk a család, hogy mindennek megadjuk a módját :) ) kávéval, teával. Ekkor az a különleges, hogy legtöbbször fehér abroszt teszek az asztalra és virágot, gyertyát meggyújtva, ami jelzi az ünnepet minden héten.

Hétköznap, ha egyszerűen, de terítve van, legalább a bögréje mindenkinek várja a helyén, s nem engedi közömbösen kihagyni a reggelit egyikünket sem. Néha zenét teszek a finom illatok mellé, ahogyan reggel kinyitom ébresztéskor az ajtót. Jó ideje már, hogy nem kell csak egyszer szólni, ha itt a reggel. Mikor elkezd enni a család, van, hogy már közben, mi szülők, olvassuk az igét, a napi áhítatot, amit megbeszélünk. A reggelizés végét imával fejezzük be. Így a jó a napot kezdeni mindenkinek, s öröm a gyerekeket a szülői áldással útnak bocsátani minden reggel.
Jó érzés, amikor már este kérdezik: Mi lesz holnap a a reggeli?
 Várjuk a reggelt! S nekem ez a megfizethetetlen családi érték, hisz csak 15 perccel korábbi kelést kért annak idején... s korábbi lefekvést kér azóta is, amivel küszködöm.
Megéri, próbáld ki te is!
Remélem, ezt az családi örökséget majd az új családjaikba elviszik gyerekeink, de nem elvárásként, hanem hozományként. Bárcsak...
UI. Már felnőtt a 4 gyerek. Már nem ilyenek a reggelek.  A fiam megnősúlt, s legutóbb azt hallottam, hogy a házimunkábaól az egyik amit vállalt, hogy ő készíti a reggelit a családban. Igen, meghallgattatik az ima, ha még szánkon sincs a szó... 

UI. ÉS MOST IGENIS, KÍVÁNCSI VAGYOK! KÉRLEK, JELÖLD BE ALÁBB A "kipróbálom" KOCKÁT, HA "KIPRÓBÁLOD", AMIT MAGADÉVÁ TETTÉL A FENTIEKBŐL. BÁRMIT IS...