
Bernitől (középiskolás:) kaptam a receptet a levelezős játékban. Csak annyit bővítettem rajta, hogy gombát is tettem a csirkemell mellé, mert nem volt elég a vásárolt hús a vendégeink számához aznap:). Köszi Berni.
Szia Evódia!
Nem tudom, hogy pontosan milyen receptet kell ide írni, de én leírom az egyik kedvenc ételem receptjét.
Nagyon szeretem a mellehúsát, és ezt fogom leírni.
Nem tudom én ezeknek a szakszavát, meg semmi ilyesmi, de remélem érthető lesz.
Szóval...vesszük a mellehúsit, felvágjuk egyenlő, vékonyabb szeletekre.
Serpenyőben, egy kis olajon vagy vajon megpirítjuk, míg egy kicsit pirosas színt kap a hús, és átsül egy picit.
Utánna kivesszük a hússzeleteket. A serpenyőben közben egy ilyen tejfölös mártást készítünk. Nem tudom mennyire helyes ez "konyhailag", de én ezt úgy csináltam, hogy a serpenyőbe egy kis olajat öntöttem, majd egy kis lisztet is mellé, s ezeket összekevertem. Utánna hozzáöntöttem a tejfölet (ezt szerintem tejszínnel is lehet helyettesíteni), és ezt a tejfölös mártást, sóval, borssal, egy kis oregánóval, bazsalikommal, szerecsendióval, fokhagymával lehet ízesíteni (tetszés szerint).
Ezután egy jénaiba, berakjuk a felvágott, félig átsült, megpirított mellehús szeleteket, ráöntjük a tejfölös mártást, s tetszés szerint a tetejére még sajtot reszelhetünk.
Könnyen elkészíthető (nekem is ment
), nagyon finom, de mégis tápláló ebéd vagy vacsoraként lehet felszolgálni. Remélem, hogy tetszeni fog a receptem, nekem nagyon ízlik
. És én is várom a recepteket, de ha lehet valami könnyűt, és gyorsan elkészíthetőt, ami nekem is megy.
További sok sikert a receptgyűjtésben, a finom ételek elkészítésében és szeretetteljes felszolgálásához is.
Berni